![](https://bivalyos.hu/wp-content/uploads/2022/08/blog-4.jpg)
KIEMELT FONTOSSÁGÚ, HOGY EGÉSZ SZEZONBAN FOLYAMATOSAN ELLENŐRIZZÜK NÖVÉNYEINK ÁLLAPOTÁT. A GUMÓK FEJLŐDÉSÉNEK RENDSZERES VIZSGÁLATÁVAL MÉG IDŐBEN CSELEKEDHETÜNK, ÍGY MEGELŐZHETJÜK A NAGYOBB PROBLÉMÁK KIALAKULÁSÁT.
Ha talajlakó kártevőt találunk az ellenőrzés során, még időben tudunk védekezni ellenük. Ha ezt megtesszük, akkor nem lesz a termésünk lukacsos és rágott. Ez gazdasági szempontból is nagyon fontos, mivel a sérült gumókat már csak másodosztályként tudnánk értékesíteni. A lombkártevők megjelenése is előfordulhat ebben az időszakban, de az édesburgonyának olyan dús a lombozata, hogy a növény kiheveri a kártételt.
A folyamatos monitoringozás során a talaj vízellátását is szükséges ellenőriznünk. Ebben az időszakban az édesburgonya indái már teljesen befutják a talajfelszínt, ezáltal kevesebb a párolgási veszteség. Az ideális talajnedvességet a következő módon állapíthatjuk meg:
Ideális esetben tenyérben összenyomva szoros gömböt tudunk alkotni a talajból (1. kép). Ha a golyóból kinyomódik a víz, akkor a talaj túl nedves (2. kép), ha laza golyóvá formálható, akkor túl száraz (3. kép).
![1. kép](https://bivalyos.hu/wp-content/uploads/2022/08/blog-2.jpg)
![2. kép](https://bivalyos.hu/wp-content/uploads/2022/08/blog-1.jpg)
![3. kép](https://bivalyos.hu/wp-content/uploads/2022/08/blog-3.jpg)
Az ekkorra kialakult dús lombozat elnyomja a gyomok fejlődését, így a gyomirtás már megoldott.
![](https://bivalyos.hu/wp-content/uploads/2022/08/blog-4.jpg)
![](https://bivalyos.hu/wp-content/uploads/2022/08/blog-5.jpg)