Mivel a pajorok a batáta termesztése során is meghatározó kártevők lehetnek, ezért megkértük Dr. Király Kristófot, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növényvédelmi Intézetének oktatóját, hogy egyszerűen foglalja össze nekünk, mit kell tudnunk ezekről a kártevőkről. Az írása első részében a felismerésükről és az életmódjukról, a második részében már kicsit konkrétabban az ellenük való védekezés lehetőségeiről lesz szó. Jó olvasást kívánunk!
Ne tévesszük össze.
Pajornak (vagy csimasznak) alapvetően a kártevő cserebogarak lárváit nevezzük; ezek a talajban élő és károsító lárvák csontszínűek vagy piszkos fehérek, testük kifli alakban meggörbült, jól fejlett fejjel, erős rágó szájszervvel és három pár lábbal rendelkeznek. Érdemes azonban megemlíteni, hogy számos olyan, a ganéjtúrók öregcsaládjába (Scarabaeoidea) tartozó bogárnak is „pajor” típusú lárvája van, amelyek egyáltalán nem okoznak mezőgazdasági kárt (tehát nem kártevők), sőt, akár védettek is lehetnek, mint például a nagy szarvasbogár (Lucanus cervus) vagy az orrszarvúbogár (Oryctes nasicornis). Ez utóbbi fajok lárvái azonban inkább erdei fák (elsősorban tölgyek) korhadékában fejlődnek, így „szerencsére” elég valószínűtlen, hogy mezőgazdasági területen találkozzunk velük.
1. kép. Különböző cserebogarak pajorjai. (Kép forrása: https://extension.umd.edu/resource/white-grub-management-lawns/, David Cappaert, Bugwood.org)
Több cserebogár faj pajorja is fontos kártevő, azonban hogy adott területen melyik fordul elő, azt a talajtípus, a domborzat, a növényzet határozza meg. Bár a különböző fajok biológiája alapvetően hasonló, de a jelentőségükben és életmódjukban azért megfigyelhetők kisebb-nagyobb különbségek, így érdemes törekedni arra, hogy pontosan határozzuk meg a saját területünkön előforduló(ka)t. A leggyakoribb fajok közé tartoznak a májusi és az erdei cserebogár (Melolontha melolontha, Melolontha hippocastani), a kalló cserebogár (Polyphylla fullo) és a zöld cserebogár fajok (Anomala spp.), de ezek mellett még egyebek nemzetségek képviselői is előfordulhatnak (pl. Rhizotrogus, Amphimallon, Anoxia stb.).
Kis pajor kis gond, nagy pajor nagy gond?
De honnan tudhatjuk meg, hogy melyik faj fordul nálunk elő, és mekkora a veszély? Kis pajor, kis gond, nagy pajor, nagy gond? Sajnos ez nem ilyen egyszerű. Fontos leszögezni, hogy a pajorok meghatározásánál önmagában „nem a méret a lényeg”! A különböző fajokba tartozó, de ugyanolyan korú egyedek természetesen különböző méretűek lehetnek, másrészt viszont fejlődésük során minden faj lárvái növekszenek (és vedlenek; általában három lárvastádiumon mennek keresztül), tehát a méretük is változik. Bár bizonyos külső jegyek (morfológiai bélyegek) – elsősorban a testvégen elhelyezkedő jellegzetes sertesor – ellenőrzésével az egyes fajok pajorjai egymástól általában elkülöníthetők, azonban ez elég sok gyakorlatot, és esetleg mikroszkópos vizsgálatot is igényelhet, ezért mindenképpen érdemes(ebb) a területen előforduló kifejlett egyedek (cserebogár imágók) megfigyelése. Jó eséllyel annak a fajnak a lárvái lesznek a talajunkban, amelynek kifejlett egyedei a föld fölötti részeken láthatók táplálkozás, párosodás stb. közben. Ha valaki azonban mégis többet szeretne megtudni a pajorok meghatározásáról, nekik javasoljuk a következő cikket kiindulási alapnak: https://crops.extension.iastate.edu/post/grubs-active-field-crop-soils-now.
2.kép Pajor a jellegzetes morfológiai bélyegekkel: C-alakban görbült test, sötétebb színű fejtok, 3 pár ízelt láb, és a testvégen (az anális nyílás közelében) látható fajra jellemző sertesor elhelyezkedése. (Kép forrása: https://grubid.cals.cornell.edu/getting-started/)
Az egyes fajok imágóinak rajzása (vagyis tömeges megjelenése, és így párosodása) azonban eltérő időpontokban történik! A májusi cserebogáré például általában április végétől várható, míg a kalló és a zöld cserebogaraké inkább a nyár első felében. A tavasszal rajzó fajok lárvái fejlődésüket még az előző évben befejezik, bábozódnak, majd ki is alakul a kifejlett egyed, és az utolsó telet már ez tölti a talajban, várva a tavaszi „rajtra”. Az imágók kártételének – mert a föld feletti részeken a kifejlett cserebogarak is lehetnek kártevők! – előrejelzése mellett a rajzás időpontjának ismerete azért is fontos, mert ez fogja meghatározni a tojásrakásét, és természetesen a fiatal lárvák kelését is.
Ezt is fontos tudni.
A kifejlett cserebogár nőstények tojásaikat már a talajba rakják, általában kis csoportokba. Az ezekből kikelő lárvák fejlődési időtartama változó – elsősorban a faj, másodsorban a klimatikus viszonyok függvényében –, de gyakran több évig is eltart, így például a májusi cserebogár esetében általában három év szükséges egy nemzedék kifejlődéséhez. A fiatal lárvák súlyos károkat általában még nem okoznak, inkább csak elhalt szerves anyagokkal, humusszal táplálkoznak. Az idősebb lárvák azonban már az élő növényi részeket fogyasztják, így egyes fajok pajorjai rendkívül érzékeny károk okozására képesek. Általában polifágoknak tekinthetők, vagyis sokféle tápnövényen károsíthatnak, és a növények bármely föld alatti részét megrághatják. Egy jól fejlett kalló cserebogár lárvája akár 5 cm-es is lehet, és fásszárú növények vastagabb gyökereit is képes lehet átrágni! Egyelőre arról nem igazán áll rendelkezésünkre információ, hogy az egyes kártevő fajok pajorjai között vannak-e különbségek abban, hogy mennyire kedvelik a batátát, de biztos, hogy egyiket sem szabad alábecsülnünk.
Fontos, hogy a pajorok a talajban minden irányban képesek közlekedni! Ez jelenti egyrészt azt, hogy kedvezőtlen körülmények között (pl. téli hideg) mélyebb talajrétegekbe húzódhatnak – így abba a hamis illúzióba ringatva a termesztőt, hogy nem is fertőzött a talaja, ha csak a felső 10-20 cm-t vizsgálta – másrészt azt is, hogy pajorokkal fertőzött területen a sikeres gyomirtás azt fogja jelenteni, hogy nem hagyunk más választást a kártevőnek, mint a kultúrnövényünk fogyasztását…
