Gazdakörkép

Gazdakörkép

Vígh Csaba, kertész és dísznövénytermesztővel beszélgettünk

 

A batátatermesztés nálunk munka mellett folyik. – kezdte felvázolni a családi gazdaság struktúráját Vígh Csaba. A főállású tevékenység persze nem áll messze a mezőgazdasági gazdálkodástól, hiszen a család egynyári növények előállításával foglalkozik.

 

-Már 5 éve, hogy Csongrádon fél hektáron belekezdtünk az édesburgonya termesztésébe.  Akkor egy televízió műsorban figyeltünk fel a Bivalyos Tanyára és a batátatermesztésre. A kapcsolatfelvétel után nagyon szimpatikusnak találtuk a cégvezetést és a segítőkészségüket, ezért bizalmat szavaztunk mind a Váraljai családnak, mind pedig az édesburgonyának. – folytatta a visszaemlékezését Vígh Csaba. – Azóta is, monokultúrában ültetjük ugyanoda a batátát.

 

A gazda elmondta azt is, hogy a növény termesztése mellett szóltak azok a tények is, amelyek megkönnyítik az itthoni gazdálkodást. Itt kifejezetten a lombon keresztül történő betegségek hiányára gondolt, mint a gomba- és rovarfertőzések. Ezekre ugyanis az édesburgonya nem érzékeny, így csak a talajlakó kártevőkre kell fókuszálni, ami azt jelenti, hogy a növényvédelem nagyrészt megoldott.

 

Vígh Csaba gazdaságának bemutatásakor ismertette a csongrádi ültetvény jellemzőit. Elmondta, hogy náluk homoktalajon, síkműveléssel folyik a termesztés és bár sok segítséget kaptak az indulásnál, de mindig akad személyre szóló probléma vagy új tapasztalat, amit a következő évben már ki szeretnének küszöbölni illetve próbálni. Kérdésünkre, hogy mire kellett az első időkben nagyon figyelniük, az öntözés időbeliségét emelte ki. Ők mikroszórófejjel öntöznek, ami szerintük, és ezt a tapasztalataik is alátámasztják, kedvez a trópusi növénynek. Ezzel a fajta felszíni öntözéssel jól tudják szabályozni a hőmérsékletet és párát is biztosítanak a batáta számára. Javasolják olyan helyre is, ahol a vízminőség nem megfelelő és a csepegtető rendszer emiatt dugulás veszélyének van kitéve.

Ültetvényük hatékony gondozása érdekében előnyben részesítik a gépesítést. Az ültetéshez palántázó gépet használnak és a gyommentesítést is géppel igyekeznek megoldani. Betakarításnál forgatóvillával hozzák a felszínre a gumókat, de az összeszedés és válogatás már kézzel történik.

A kultúra indításakor nagyon fontosnak ítélte Vígh úr a talajoltást, ami a talajelőkészítés része. Ilyenkor a talajban található hasznos baktériumok meglétét támogatják, hiszen ezek az organizmusok fel is tárják a növények számára a tápelemeket, amelyekben a hozzájuk hasonló homokos vidékek nem bővelkednek. A talajbaktériumok megfelelő aránya a talajéletre fejti ki kedvező hatását. Ez az édesburgonya esetében kifejezetten fontos, mert az ideális gyökérfejlődés adja a jó hozamot.

-A batáta számára szükséges tápanyagokat a növény fejlődési stádiumaihoz igazodva adagoljuk. Mi a lombtrágyázás módszerét alkalmazzuk. Amikor a lombnövekedést akarjuk serkenteni, akkor nitrogén, a termés fokozására pedig kalciumot, bórt és káliumot juttatunk ki. – mondta el Vígh Csaba.

 

Tapasztalatai szerint, az édesburgonya idehaza még jobbára narancssárga húsú, ezért a piaci igényekhez igazodva 85%-ban Ásotthalmi-12-t ültetnek. Csak a fennmaradó 15% fehér húsú Boribon. A termés értékesítését a lehető legegyszerűbben oldották meg, hiszen mi, a Bivalyos Tanya vásároljuk fel tőlük a termést.

 

Vígh Csaba büszke arra, hogy a hazai édesburgonya termesztésben ők is részt vesznek, tapasztalatikkal segíthetik a többi termelőt és arra is, hogy az 5 éve kíváncsiságból elkezdett vállalkozásuk rentábilis.  Ennek főként a lelkiismeretes gazdálkodás és a mindenre kiterjedő figyelem az oka. Náluk például semmi nem megy kárba, ez is fontos része a vállalkozás kalkulációjának. Betakarítás után például a lombozatot szárzúzóval törik össze és zöldtrágyaként juttatják vissza a földbe.

Idén is jó kilátásaik vannak, bár az időjárás miatt két héttel később kezdődtek a munkálatok a földön, de eddigi tapasztalataik szerint ez még nem okozhat problémát.

 

Köszönjük az 5 éve tartó töretlen bizalmat Vígh Csabának, most pedig a beszélgetést. Mi továbbra is itt leszünk és a Bivalyos Tanya közel 30 éves tapasztalatait szívesen osztjuk meg vásárlóinkkal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .