Gazdakörkép

A Soft-Seed Kft.-től Kozma Lászlóval, Kozma Eszterrel és Pecze Mátéval beszélgettünk az édesburgonya termesztésben szerzett tapasztalataikról.

A heves megyei Kálban működő családi gazdaság tavaly döntött úgy, hogy vetőmagtermesztéssel foglalkozó tevékenységük mellé kertészeti irányba is kipróbálják eddigi ismereteiket. Egy rentábilis, intenzív kertészetet szeretnének kialakítani, amelyben egyetemista gyermekeik hatására az édesburgonya termesztésébe is belefogtak. Pecze Máté szakdolgozatát is a batátatermesztésről írja éppen.

Hogyan vágtak bele:

Tavaly léptek kapcsolatba velünk. Elmondásuk alapján meggyőző szakmai múltunk, ajánlataink és segítőkész hozzáállásunk jelentette számukra azt a biztonságos hátteret, aminek meglétét elengedhetetlennek tartották egy új vállalkozás indításakor.

Ekkor még saját maguknak is bizonyságot szerettek volna a batáta magyarországi termesztésével kapcsolatban és főleg arról, hogy az Ásotthalomtól jóval északabbra lévő vidék alkalmas-e a trópusi növény termesztésére. Összefogtak több helyi termelővel és a kísérletet három fajta édesburonyával kezdték meg 400 m2-nyi területen. Az Ásotthalmi 12 fajtából akkor 900 tövet rendeltek tőlünk, a Norangelből 300-at, a Purple-ből pedig 100 dugványt ültettek. –elevenítette fel a kezdeteket Kozma László.

Problémák és sikerek

Mint minden új dolog beindításakor, itt is akadtak kisebb, nagyobb kihívások. Sajnos azonban a legnagyobb problémát akkor nekik az őzek jelentették. A tenyészidőszak második harmadában a batáta lombozatát -három hét alatt – szabályosan lelegelték az őzek, így egy hónappal korábban kellett elvégezniük a betakarítást. A kísérlet ettől még hasznosnak bizonyult, mert a termés, bár nem érhette el a maximumát, de a fajták arányos hozama egyértelműen az Ásotthalmi-12 sikerét mutatta meg Kálon.

Az Ásotthalmi-12 tavalyi sikere után idén már 5400 m2-re nőtt az ültetvényük. Ebben most 97%-ban a Bivalyos Gazdaság saját nemesítésű édesburgonya fajtája, az Ásotthalmi12 kapott helyet. Továbbra is kíváncsiak mi lehet még jó a számukra, így 100 tő Emmurt is ültettek a most már vadkerítéssel védett ültetvényre.

Hatékonyság fontossága

Földjük egy beszántott legelő, ahol laza, homoktalaj áll a rendelkezésükre. Igyekeznek modern eszközökkel elvégezni a munkálatokat, hogy a családi gazdaság lehetőségeit hatékonyan használhassák ki. Egy rotációs bakhátkészítővel alakítják ki a bakhátakat. Az epertermesztésben már bevált, nem lebomló fóliát használnak, amelyet egyszerre terítenek le a csepegtetőrendszerrel. A fóliás takarás azért is jó, mivel emeli a talajhőmérsékletet, ami az édesburgonya számára kedvező környezetet teremt. Pecze Máté elmondta, hogy a helyi gazdákkal is megbeszélik eredményeiket és közösen keresik a választ egy-egy felmerülő kérdésre. Így jutott eszükbe a vidékre jellemező dinnyetermesztésből átemelt ötletet, hogy a sorközöket is fóliával takarják le. Ez több szempontból is segíti a munkájukat. Főként a gyomok ellen véd, valamint az édesburgonya indásodásából kiinduló legyökeresedéseket is kiküszöböli. És nem utolsó sorban egy tervezhető munkafolyamat, ami a családi gazdaság méretéből adódóan igen hasznos számukra.

Talajvizsgálat a tápanyagutánpótlás megkezdése előtt

Amikor a tápanyagutánpótlásról kérdeztük őket, Kozma Eszter határozottan javasolta mindenkinek, hogy hozzájuk hasonlóan érdemes talajvizsgálatot végeztetni a földterületen. Hiszen az őszi szántáskor használt alaptrágyázás mellé a növény még más tápanyagokat is igényel a fejlődése során. Ezek összetételét és mennyiségét a vizsgálat után lehet igazán pontosan megállapítani.

Náluk nagyon savas a talaj, ezért annak PH értékét kellett először beállítani a normál 5,8-7,2 értékek közé, mert a túlságosan savas közeg a növények tápanyagfelvételét nehezíti. Ezt ők mésztartalmú szerekkel, mint a Kalcifert, oldották meg sikeresen.

Eszterék az ültetés után éppen aktuális tápanyagokat az öntözőrendszeren keresztül juttatják ki. Közvetlenül ültetés után foszfort kevernek a rendszerbe, majd a lombosodás beindításához nitrogént adagolnak, végül a kálium kerül ki, ami a gumóhozamot emeli, és a minőséget javítja.

Mindenképp lesz folytatás

Terveik szerint és a helyi közösség biztatására mindenképpen folytatni szeretnék az édesburgonya termesztést. A tavalyi termés nagyon szép és jó minőségű volt a vadkár ellenére is, a helyiek lelkesen vásárolták a különleges csemegét.

Kozma László azt is megemlítette, hogy a fenntarthatóságot szem előtt tartva, kedvező számukra a batátatermesztés, hiszen kevés növényvédelmet igényel és ez nekik is fontos szempont. A termesztés minden csínját-bínját persze még nem ismerik, de támogató közegre leltek a Bivalyos Tanya facebook csoportjában az Édesburgonya-termesztők szakmai fórumában is. És természetesen a mi szakembereink, növényorvosunk is segítségére van azoknak a gazdáknak, akik tőlünk szerzik be a szaporítóanyagot.

Sok sikert kívánunk a családnak ebben a vállalkozásukban is! Mi továbbra is itt leszünk és tapasztalatainkkal segítjük őket.

Kosár
Scroll to Top